Levél a múltból...

Ma, a tavaszi nagytakarítás-folyamban, az íróasztal került sorra, egyebek között. Kipakoltam mindent, az utolsó szál papírig. Elképesztő, hogy milyen tetemes mennyiségű fecni bír összegyűlni két IGAZI RENDRAKÁS között...

Szortíroztam, válogattam, mi a szelektív, mi az elégetni való, amikor valami sárga villant meg...

Rögtön tudtam, hogy mi fog előbújni a papírhalmazból! Úgy őrzöm ezt a pár jegyzettömb-lapot, mint valami ereklyét. A papírokon egy levél van, amit én írtam, de Gergő mondta tollba...

Ez volt az első fogalmazása, amiben a drog-karrierjét próbálta összefoglalni. Azért született meg, mert rehabra jelentkezett. Akkor éppen a komlói Leo Amicihez.

2000 őszén íródott. Azon a nyáron töltötte be a tizennyolcadik életévét.

Bemásolom ide az egész levelet, változtatás nélkül, ahogy anno leírtuk (kivéve belőle a személyes adatokra vonatkozó részt)

"Sziasztok!

Ma reggel jelentkeztem nálatok telefonon, mert szeretném, ha segítenétek leszokni a drogról. Úgy érzem, már nem kapok elég segítséget az itthoniaktól.

...... vagyok, .... születtem, éppen, hogy csak betöltöttem a tizennyolcadik évemet.

....... lakom. Illetve már csak a személyimben szerepel ez a cím, mert az apám két nappal ezelőtt elzavart otthonról.

Drogos "önéletrajzom" 14 éves koromban kezdődött, két héttel azután, hogy befejeztem az általános iskolát. (Ez a 8 ált. a jelenlegi iskolai végzettségem)

Elkezdtem füvezni. Mikor először próbáltam, nem jött be nálam. Másodszorra viszont már nagyon jó volt. Ezután egyre többet füveztem, minden nap szívtam, egyre többet és többet... Nyár végére már napi négy gramm volt az adagom átlagosan, de sokszor még több is! Aztán hétvégente jött a speed, utána napközben is volt a speed. A következő állomás az LSD-s bélyeg volt hétköznap és hétvégén is.

Úgy tudták otthon, hogy iskolába járok, de ez nem volt igaz. A haverokkal jártuk a várost, be voltunk állva állandóan. Az időtartamokkal most már nem vagyok teljesen tisztában, de kb. egy év alatt jutottam el odáig, hogy ezeket az anyagokat keverve használtam. Kb. még egy évig így ment, csak egyre több anyaggal, egyre kevertebben, még káoszosabban csináltam. Ezek mellé jött még a extasy tabletta. Ekkor már minden nap keverve használta az összes anyagot, ami csak létezett számomra. Ez kb. fél évig tartott.

Aztán elkezdtem speedel lőni magam, és speed-függővé váltam. A legtöbb, amit belőttem egy éjszaka alatt az négy gramm volt, de volt olyan is, hogy 5-6 grammot szívtam fel orrba egy éjszaka alatt...

Utána jött a heroin. Elkezdtem egy jó pakkal, aztán lett másfél, és egyre több... Naponta többször is szúrtam, nem csak egyszer. Ez így ment egy jó évig. Keményen heroinoztam ez alatt az idő alatt.

A balhék állandósultak körülöttem otthon. Apuék megtalálták az injekciós tűkert és a kanalakat, és persze számon kérték. Apu többször megvert a lógások, a többnapos eltűnések miatt. Volt olyan is, hogy összeverekedtünk.

Aztán volt egy egész hetes eltűnésem. Ezt végig szúrtam, meg "bélyegeztem", meg rengeteget szívtam. A csúcs volt az egyik haveromnál egy két napos buli, aminek a vége az volt , hogy "UHHHH"!

Ahogy teltek a hetek, hónapok, persze próbálkoztam újabb iskolával, aztán dolgozni is elmentem a szüleim nyomására. De például a suliba is csak egyszer voltam bent, a munkahelyemen talán egy hónapot voltam összesen. Mind a kettő helyett inkább visszajártam a haverjaimhoz, és füveztünk és "bélyegeztünk" és herkáztam ezerrel.

Nem csináltam semmi mást, mint lógtam a haverokkal és össze-vissza kábítószereztem. Ami jött, azt csináltam.

Azután jött tavaly decemberben egy nap, amikor annyira belőttem magam, hogy azt hiszem, majdnem belehaltam. Akkor, a nagy adag heroin mellett még füvet is szívtam, nagyon sokat. Lőttem, szívtam... és nagy adagot lőttem, és megint szívtam, és szinte egész nap. A haverok úgy pofoztak föl a kocsi hátsó ülésén. Haza is vittek, de nem mertem bemenni, mert hogy akkor is, (mint annyiszor máskor), otthonról vittem el pénzt anyagra.

Valahogy eljutottam egy ismerősömhöz és ott aludtam éjszaka.

Reggel felkeltem, hozott a srác reggelit, és mire megreggeliztem, nyílt az ajtó, és belépett rajta az Apu nővére és az unokanővérem, hogy hazavigyenek magukhoz. Előtte persze ők már értesítették a szüleimet, és Anyu azonnal értem jött. Mikor Apu is megérkezett, akkor elmondtam nekik, hogy heroinfüggő vagyok.

Innentől járok drog ambulanciára. Ettől a naptól számítom a leszokási kísérleteimet.

Sokszor voltam az orvosnál azóta, de nagyon sokszor orvos helyett inkább visszamentem a haverokhoz belőni magam és füvezni.

Most a nyáron is füveztem sokat. És ezen az utolsó héten heroinoztam és speedeztem is... lőttem magam, és szanaszét szívtam az agyamat.

De le akarok szokni!

Újra elmentem az orvosomhoz, kb két héten belül valószínűleg befekszem a kórházba két hétre az ő javaslatára, hogy felerősödjek egy kicsit.

És szeretnék (nagyon akarok!) elmenni hozzátok, hogy megpróbáljak meggyógyulni!

Ezt a levelet az Anyukám írta, de én mondtam a történetet. Persze minden nincs benne a levélben, mert hosszú történet ez az egész ügy..."

Hát ennyi volt a levél.

Most, ahogy beírtam ide, láttam magunkat az Anyunál, ahogy ülünk az asztalnál, Gergő diktál, én írok, közben beszélgetünk. Megrendítő volt hallani ezeket a dolgokat nekem akkor. Hiszen először fordult elő, hogy ilyen mélységben, ennyire részletesen mesélt a drogosról.

Aztán eltelt tíz év, s annyi minden történt azóta vele... velünk... eltűnések, veszekedések, majdnem halál...

Egyre lejjebb csúsztunk... megjártuk a poklot mindannyian.

Furcsa érzések kavarognak bennem...

Felidéződnek azok a napok, hónapok... a rettegéssel töltött órák. Érzem az elkeseredettséget, ami akkoriban állandó társunk volt.

Ma már látom azt is, milyen gyenge próbálkozás volt ez leszokási kísérlet. (Nem is vették komolyan a Leo Amiciben, soha nem jutott el odáig.)

Aztán az össze-vissza kavargó érzések után megnyugszom. Hiszen mindezeken már túl vagyunk.

ÉS ÉL A FIAM!

* Szombaton tudtam meg, hogy Gergő egyik általános iskolai évfolyamtársa, aki akkor az egyik legjobb barátja volt (sajnos a drogosságban is!), nemrég beadta magának az aranylövést.

Huszonhét éves volt.

Nyugodj békében Kisbeszi!