Részlet Gergő naplójából 9.

A "45 nap" vége felé már napi szinten anyagoztam. És azt a pénzt a Missziótól az utazásra kaptam... azt is szinte az egészet anyagra költöttem.
Akkor bukott ki ez az egész történet, hogy én miben is vagyok, amikor a Válaszútból, a Janitól elloptam pénzt. Másnap elkezdtek jönni az sms-ek: Zénótól, meg nagyon sok embertől...
Reményvesztett voltam, meg elkeseredett, és már csak egy cél lebegett a szemem előtt: az anyag.
Az Isti felhívott, hogy ha este hatig visszaérek, akkor még lehet valamit kezdeni ezzel az egésszel. Iszonyú őrület volt bennem! Emlékszem, hogy miután leraktam a telefont nagyon nagy zavarodottság volt bennem. Éppen anyagért mentem. Április 31.-én, este tíz körül értem le. A Misi volt a 24-es, mondta, hogy szedjem össze a cuccaim, és ami kell, azt vigyem magammal. Megdöbbentem. Egészen addig, amíg el nem küldtek, nem hittem el,hogy ez megtörténhet. Aztán a Viktor kivitt Martonba, felszálltam a vonatra és felmentem Pestre. Totális tanácstalanság, nem tudtam mi legyen. Be voltam állva. Egész éjjel mászkáltam a városban. Igazából még fel sem fogtam, hogy mi történt velem!
Május elsején, reggel, felmentem a P. Lacihoz. Haza nem mehettem. Aztán végül is Twisterrel, Pöcökkel, L. Attilával, S. Gyurival kimentünk a majálisra Nagyon rosszul voltam, nem tudtam az emberek szemébe nézni. El sem akartam menni az öreg fúk találkozóra. De a Gyuri azt mondta, ne törődjek semmivel. Végül elmentem. Az egész egy nagyon húzós szituáció volt. Rengeteg régi arc, akikkel már az első terápiámon is együtt voltam. Nagyon nagy szégyenérzet volt bennem, bűntudat. Meg voltam törve, iszonyat zavarodott voltam és mindezt egyszerre. Aztán Soma segítségével bekerültem a Bánya utcába. Rengeteg aktív van ott: metások, heroin függők, gyógyszer függők.. szóval nem éppen egy védett környezet. Még sosem voltam hajléktalan szállón azelőtt, szóval nem tudtam, hogy mennek ott a dolgok.
1 hétig bírtam anyag nélkül.
Próbáltam összerakni magam. Az volt bennem, hogy föl tudok állni.
Próbáltam munkát keresni a suli mellé (mert akkor még oda is jártam), mivel nem volt pénzem, dolgozni akartam valamit.
Aztán közben voltam otthon is, és járhattam haza kajálni, mert ugye pénzem nem volt.
Aztán megkaptam kéthavi pénzemet a munkaügyitől, 85 ezret. Felhívtam a Házat, hogy vegyenek le 15 ezret és ez legyen így minden hónapban, amíg vissza nem törlesztem a pénzt, amivel tartozom. Persze én már alig vártam, hogy megkapjam a pénzem, tudtam, hogy anyagot fogok venni! Nem is emlékszem, ki hozta fel a pénzt... de már a Válaszútból telefonáltam az embernek!
Ilyenek voltak bennem, hogy én majd onnét a Bánya utcából fogok dolgozni járni, meg suliba, és nem kell sok idő, és kiveszek egy albérletet. (Teljesen irracionális gondolkodás!)
Volt egy olyan terv is, hogy Debrecenbe megyek, félutasba, de ehhez fel kellet volna mutatnom 1 hónap tisztaságot. Persze ez nem ment! A pénzemet május 16-17-én kaptam meg a munkaügyitől, eddig voltam "tiszta" május 1-től.
Ezt a pénzt kb. egy hét alatt elanyagoztam. Aztán elkezdtem lopkodni, adni-venni, csereberélni. Elkezdtem gyógyszert felíratni: az összes létező helyen megtettem ezt. Anyagra úgy volt pénzem, hogy a Bánya utcából lopkodtam, az ottani "stábtól". 3 hétig tartott ez a történet.
Ettől az egésztől persze nem nőtt az önértékelésem, amint egy picit "kitisztultam" valami anyagtól. Iszonyú bűntudat, szégyen nyomott agyon! Felerősödött a kudarc és csalódottság érzés. Jött ezekkel együtt az önsajnálat is.
NEM TUDTAM ANNYIT NYOMNI, HOGY NE ÉREZZEM MAGAM EGY DARAB KULÁNAK. FOLYAMATOSAN GYÖTÖRT A BŰNTUDAT!
Néha-néha beestem a Válaszútba is. Persze látták, hogy nem vagyok jól, és, hogy ennek nagyon rossz vége lesz...
Aztán a Soma bedobta, hogy mi lenne, ha lemennék Komlóra. Igazából nekem egyetlen porcikám sem kívánta ezt az egészet. Elegem volt az intézményekből! De belementem. Most már, így tiszta fejjel tudom, hogy ez csak arról szólt, hogy haza kerüljek. Tudtam, ha eljövök Komlóról, haza fognak engedni. Így is történt.
Ja, igen! A Bánya utcából elküldtek, persze nem a lopások miatt, hanem azért, mert anyagoztam, és azzal a feltétellel mehettem oda, ha ezt nem teszem.
Szóval belementem abba, hogy Komló. Lementem. 45 perc után felálltam és megköszöntem, hogy szakítottak rám időt. Fogtam magam, kimentem a busz pályaudvarra és bementem Pécsre. Hazatelefonáltam, hogy nem vettek fel, és a következő vonattal megyek. Persze Anyuék beengedtek.
Itt kezdtek el működni az itt tanult dolgok.Pár nap alatt kifeküdtem az elvonást. Fizikailag és lelkileg sem voltam topon. Elkezdtem n.a.-ba* járni.
Ott találkoztam egy régi ismerősömmel, akit Deszken ismertem meg. Ő lett az az ember, akivel a legtöbbet beszélgettem ott. Elkezdtem munkát keresni. Persze Anyámék finanszíroztak mindent. Visszakerültem ugyanabba a szerepbe, amibe mindig is voltam! Kb. június közepe lehetett. Szóval munkát kerestem. Folyamatosan próba-napokra mentem. Konyhai munka volt a cél, de mindenhol tíz, tizenkettő, vagy még többet kellett volna dolgozni. Közben elkezdtem vállalni a tetteimért a felelősséget, mind a gyülekezeti tagokkal szemben, meg S. Janival is volt egy ilyen konfliktus-kezelő-szerű beszélgetésem. Tehát szép lassan kibeszéltem magamból mindent, ami teher volt, meg szégyelltem.
Munkát nem találtam olyat, ami nekem tetszett volna. Persze úgy érzem, nem is voltam elég alázatos a helyzetemhez. Rengeteg munkahelyen voltam, és, ha nagyon akartam volna, bármelyiknél el tudtam volna helyezkedni!
Aztán a Válaszútban feldobtam: mi lenne, ha ide jönnék önkéntesnek?! Bele is mentek...

*narcotics anonymous


/Ez a napló-részlet most hosszabb, mint az eddigiek. És megrázóbb is. Számomra. Nem tudom egyszerre leírni...
Nemsokára folytatom. KIMM/