Részlet Gergő naplójából 2.

Egy hónapja voltam itt, illetve kicsit több. Megkaptam a Zénót mentornak. Ahogy ez megtörtént, egy eléggé sok pontból álló listát kaptam tőle, ami alapján egy tervet kellett csinálnom. Már kezdtem letisztulni. Ez a terv készítés kihozott az önsajnálatból és elfogadtam, hogy megint rehab. Viszont ezzel együtt fokozódott a stressz. Felerősödtek bennem a feszültségek, a szorongás, a terheltség. Egy hónapom volt arra, hogy felkészüljek a szintfelmérőmre. Folyamatosan túlvállaltam magam, nem is figyeltem magamat érzés szinten. Amit meg tudtam fogalmazni, az: szorongok, csak nem tudom mitől.Meg akartam felelni mindennek, és mindenkinek, csak én nem voltam sehol benne a történetbe. Nem éltem meg sikernek szinte semmit! Sőt! Azzal, hogy folyamatosan betábláztam magam, mindig bővítettem a tervem, állandóan kudarcot okoztam magamnak. Persze ezekről nem beszéltem, igazából nem is voltam tisztába azzal, hogy miről is kéne beszélni. A fejem dobálta a terápiás rizsát és úgy éreztem, jó úton vagyok. Folyamatosan bagatellizáltam mindent. Pl.: A szintfelmérőmmel kapcsolatban egyfolytában az volt bennem, hogy simán megírom egy hétvége alatt az egészet és átmegyek. Bagatell dolognak tartottam azt, hogy minden nap kompetenciát írjak. Aztán jött a szintfelmérő. Nagyon rosszul éltem meg. Nem készültem fel rá és a közepén blokkolt az agyam. Végül is úgy mentem át, hogy volt két napom arra, hogy megírjam a kompetenciákat. Kudarc és csalódottság volt bennem, meg ilyen alkalmatlanság érzése. Strong volt az öreg iroda, leadtam neki, aztán ennyi volt. II. fázisba léptem. Megmondom őszintén, gőzöm sincs, mit írtam a fázisváltásomba. Gondolom azt, amit szoktak, nem a saját gondolataimat. Ezt akarom... azt akarom... itt már bőven a tagadás szakaszában voltam! Magamnak sem ismertem be, hogy nem jó felé megyek. Nem mentem magammal szembe, mindig a kényelmesebb és könnyebb utat választottam, mindvégig úsztam az árral. Most, így visszanézve, rengeteg dologban voltam cinkos... "Nem látok és nem hallok, ez nem az én dolgom" önigazolásokkal. Ha volt is ennek a terápiának őszinte része, attól én már nagyon messze voltam. Aztán megkaptam először a géptermet felelősségnek. Elég nagy káosz uralkodott ott, próbáltam valamiféle kereteket szabni az egész történetnek.Elsősorban magam felé. Mert ez nekem keresztfüggőségem. Aztán persze mindenki felé.
Első körben a saját kereteimet rúgtam föl. Amikor lehetett, játszottam. Aztán már, később, rengeteg munkaidőt töltöttem ott benn. Aztán szép lassan már mindenki ki-be mászkált. Tele voltak a gépek zenével, komplett discographiák voltak rajta. itt már azt is tagadtam, hogy rosszul vagyok, sőt! Én úgy voltam vele, hogy jól vagyok, és tudom kezelni az érzéseimet! Aztán megkaptam a konyhát. Pont egy olyan időszakban kaptam meg, amikor állandó ellenőrzések voltak. Nagyon terhelt. Itt már elkezdtek jelentkezni a poszt akut tünetei. A memória-zavar nálam nagyon erősen jelentkezett mindig. Mindent elfelejtettem. Olyan szinten is volt ez, hogy 2-3 percen belül 3-szor kérdeztem meg, hogy "mit mondtál az előbb?!" Tisztán gondolkozni képtelen voltam, tele volt az agyam, szinte folyton. Be voltam havazva. Persze ezek a dolgok csak növelték a feszültséget, a szorongást. Egy kis problémát is nagyon hatalmas, megoldhatatlan feladatnak láttam. (kép). Ebben az időszakban még érzékenyebb voltam a stresszre. Nagyon nagy szélsőségekben mozogtam. Az egyik nap nagyon ingerült és dühös voltam, a másik nap meg szerettem mindenkit és mindent. Állandó jelleggel feladatokkal bombáztam magam. Persze olyanokkal, amikről tudtam, hogy meg tudom oldani. Ezekkel nyugtattam magam. Aztán gyúrtam, mint a gép. Ezek mind kényszer-cselekvések voltak. A kereteim (már, ha voltak egyáltalán, mert nem vagyok benne biztos, hogy voltak), itt már teljesen megszűntek. A kimenő-terveket, útvonalterveket folyamatosan felrúgtam. Általában úgy, hogy el sem mentem oda, ahova terveztem. Inkább otthon maradtam netezni. Másodikban jártam Alpha kurzusra is, illetve ez már elsőben elkezdődött, de mivel hamar másodikba léptem, a nagy része ebben a fázisban volt. Emlékszem, volt olyan, hogy lefénymásoltam valakinek az útvonaltervét. Ez is a keretekhez, szabályokhoz való viszonyomat mutatta. Azt hiszem, itt már bőven benne voltam a magatartásbeli változásban. Kifelé persze azt mutattam, hogy minden ok! A kapcsolataim rehabon belül teljesen széthullottak. Emlékszem, az Iszlainak sem mondtam el semmit, ami bennem volt, meg Pénzesnek sem, pedig ők nagyon közel kerültek hozzám. A kimenőimen sem jártam sehova, pedig folyton hívtak a gazdagréti gyülekezetből emberek. Ha, esetleg mégis elmentem, egyáltalán nem tudtam oldott lenni, nyeltem az ideget egyfolytában.
Otthon sokszor tapasztaltam bizalmatlanságot...
Egy kép ide: hazaérek, tesóm felkapcsolja a villanyt és fürkészi a tekintetem. Aztán folyton éreztem a feszültséget a levegőben. Hol nagyon, hol kevésbé. Ezt az egészet valahol megértettem, de mivel egyáltalán nem beszéltem ezekről a dolgokról, vagy csak felszínesen, ezért nem is voltak kezelve, és nem is voltak megoldásaim. Rengeteg értetlenség, düh, neheztelés volt bennem! Sokszor voltam ingerült is otthon.
Menekültem onnét ide, innét oda.
Aztán az egyik kimenőm alkalmával átmentem az egyik ismerősömhöz. Gazdagréten ismertem meg őt is. Kajáltunk meg dumáltunk, ők elkezdtek inni. Egyáltalán nem tudtam elengedni magam, miközben ők egyre jobban érezték magukat. Nagyon vágytam arra, amit éreztek! Közben meg folyton azon gondolkoztam, hogy le kéne innét lépni, de nem tettem meg. Kimentem a konyhába és ittam. Innét már csak idő kérdése volt az, hogy mikor fogok barnázni! Persze ezt felvállalni már képtelen voltam. Második fázisban kb. két és fél hónapot voltam. Harmadikos szintfelmérőmre azok ellenére, amit elmondtam, magabiztosan mentem föl. Persze ez annak is köszönhető volt, hogy fölkészültem rá. Fejbe megírtam mindent... Arra konkrétan emlékszem, hogy vittem fel kitalált példákat egy-két kompetenciánál. Az volt a cél, hogy harmadikba mehessek, és, hogy leadhassak minden felelősség-területet. Megtörtént a szintfelmérő, átmentem simán. Sőt! Sikerélmény volt, elégedett voltam! Aztán rá egy, vagy két hétre leadtam mindent: a konyhát, a géptermet.Megkönnyebbültem.
Nekem most (!) ez is azt mutatja, hogy mennyire nem voltam képben azzal, amit teszek!
Aztán egy hónap munka keresés volt, illetve csak érdeklődtem, keresgéltem. A Házban lett volna még dolgom elvileg.
Nem találtam a helyem.
Átjártam délelőttönként Martonba, a könyvtárba, netezni. Vagy ha nem mentem, akkor itt, a Házban a gépteremben ültem, vagy a Pénzesnek írtunk önéletrajzot, vagy a Twisternek, vagy nekem. Volt olyan is, hogy játszottam, zenét hallgattam. Nem éreztem már bűntudatot, meg semmiféle negatív érzést. Illetve elfojtottam és "leönigazoltam" magamnak, mit, miért teszek.
Aztán egyszer, mikor átmentem netezni Martonba, írtam a Zotyka haveromnak. Amíg ott voltam, legalább 19-20 üzenetet váltottunk. A végén már az volt, hogy mikor találkozunk. És itt már megfordult a fejemben elég komoly szinten a heroin.
Közben intézni kezdtem a támogatott tanfolyamot. Ezt rengeteg sorban állás és mindenféle kérelmek, papírok beadása után sikerült is elintéznem.
Minden hétvégén hazajártam. Valószínűleg észlelték rajtam, hogy valami nincs rendben, és egyre több konfliktusom volt otthon. Fejben itt már napi szinten megjelent az anyag. Az, hogy hogyan és mikor...
Március 1-én költöztem fel a szolgálatiba. Az volt bennem, hogy VÉGE... MENNI KELL ÉS CSINÁLNI AZ ÉLETEM! Egy hatalmas ijedtség lett rajtam úrrá!
Csoportokra már nem jártam, teljesen kívülállónak éreztem magam. Persze ebbe is én raktam bele magam.
Az iskola március 18-án kezdődött. Öt napig otthon voltam, és csak hétvégén voltam itt. Az Istitől már kértem kölcsön 19.000 Forintot, illetve a Missziótól. Könyvekre, meg bérletre.
Aztán a második hétvégén összevesztem Apámmal. Azon vesztünk össze, hogy neki nem tetszett ez az egész tanfolyamos dolog... Merthogy engem igazából csak a pénz érdekelt belőle. Ő azt mondta, hogy megint a sunyiságon jár a fejem, és nagyon összevesztünk. Visszajöttem a Misszióba.
És megint kölcsönkértem a Missziótól harmincezret. Ezt arra kértem, hogy föl tudjak innét járni suliba.
Én már akkor azon gondolkoztam, hogy hogyan kéne úgy anyagozni, hogy minden működjön. AMIKOR MÉG MEG SEM KAPTAM A PÉNZT!
Aztán, amikor megkaptam, beindultam, és egyből Solymárra mentem és heroint vettem.