Részlet Gergő naplójából 1.- Véglegesítési kérelem

Azért akartam megint ide visszajönni, mert én itt kezdtem el felnőni. Itt láttam meg magam, azt, hogy merre is tartok. Persze ez csak most van bennem. "Könnyebb" volt ide jönni, mint Pécsváradra vagy máshova, mert ismerem az itt dolgozókat, a terápiát. Bár annyira nem volt könnyű. Nagyon nagy szégyen volt bennem. Ez máig tart. Pont ez okozza az egyik legnagyobb nehézséget most. Az, hogy ismerek itt mindent. Az, hogy ne látvány terápiát csináljak, mint az előző nyolc hónap alatt. Rengeteg olyan helyzet van, amikor tudom mit kell mondani ahhoz, hogy ne hagyjak magamon felületet. Sokat küzdök ez ellen! Annak ellenére, hogy ez a 19. hónapom itt, és nagyon sok minden megvan már a fejemben. Komoly problémákat okoz, hogy tegyem is ezeket. Szinte amióta itt vagyok, azóta mindig mondja a lelkiismeretem, hogy mi a helyes. Sokszor mégsem teszem. Vagy azért, mert befolyásolható vagyok, és nem tudok nemet mondani, vagy azért, mert nem vagyok elég következetes és objektív sem magammal, sem másokkal szemben. Aztán az is gátol, hogy nem látom magamat tisztán, önállóan élni. Nem hiszem el, hogy menni fog. Annak ellenére sem, hogy tisztában vagyok azzal, hogy a képességeim megvannak hozzá. Ezeken a dolgokon változtatni akarok. Aztán itt van még a gondolkodásmódom, az értékrendem, ami probléma és változnom kell benne. Mondok egy példát erre, ami most történt. Pakoltam a Robika cuccait zsákokba, és egy csomószor eszembe jutott, hogy elrakjak magamnak valamit belőle. Akármit! Borotvát, arcszeszt... Rosszul vagyok ilyenkor magamtól. De ez jön!
Most kezdtem el a héten a megosztásokban elmondani, hogy miket csináltam kint, illetve folytattam, mert már elkezdtem egyszer...
Párhuzamosan, ezzel együtt elindult a VIM (VIsszaesés Megelőzés). Arra kellett rájönnöm, hogy nagyon keveset tudok saját betegségem tüneteiről. Ezzel is többet kell foglalkoznom, mint gondoltam.
Mert hiába tanulom meg a VIM-et, ha nem veszem észre a saját magamban zajló visszaesési folyamat jeleit! Így, ha izomból csinálok mindent és kitartóan, akkor sem fogok tudni tiszta maradni. Jelenleg nehezemre esik összerakni az elmúlt fél év emlékeit is. De azzal, hogy beszélek róla, egyre jobban tisztul le a kép. Sokszor nehezen fogalmazom meg, hogy mi van bennem, vagy, hogy miket érzek. Ettől rengeteg szorongás és feszültség van bennem. Legtöbbször meg kikerülöm az olyan helyzeteket, ahol tudom, hogy mi lenne a helyes és a jó irány, mit kéne mondani ahhoz, hogy a jó felé menjek. Egyszerűen kikerülöm a konfliktus helyzeteket. Még mindig nagyon nehezen kezelem a stresszt, és az ezzel járó feszültséget. Sőt! Mondhatom, hogy sehogy se kezelem! Elfojtom. Nagyon ritkán tudom kimondani ilyenkor is, ami bennem van. Egyenlőre ennyi problémával állok szemben, illetve ezeket látom, mert biztos van még!
Amit én tőletek várok, a közösségtől, az, hogy mondjátok ki, ha valamit láttok rajtam. Nekem az sem baj, ha konfrontatívabban teszitek ezt. Mivelhogy azt vettem észre, ez segít.
Szeretném, ha helyzetbe hoznátok sokszor feladatokkal. Lelki feladatokra gondolok. Az sem baj, ha váratlanul jön ez. Terhelést szeretnék, olyat, ami stresszel jár! Dobjatok bele a mély vízbe! Úgy érzem, ezek a dolgok tudnak majd segíteni azon, hogy kijöjjenek a hibák.
Úgy érzem, elég hamar be tudtam illeszkedni ebbe a közösségbe. Nyitott vagyok mindenki felé, meghallgatok bárkit, bármiről. És annak ellenére, hogy nehezen megy, megosztom tapasztalataimat mindenkivel. Persze nem osztom az észt, az nem én vagyok. Látok sok mindent embereken, látom magamat bennük, de nem szoktam leoltani senkit. Inkább megpróbálom elmondani a saját tapasztalataimat. Úgy gondolom, hogy első fázisban a saját problémáimat tekintve tudok fejlődni. Elsősorban a cselekedetek szintjén, de úgy gondolom, hogy még felismeréseim is lesznek.

2009.11.01.